Kezdjük a végéről, még is csak az miatt vagyok most itt.

Igazából felszabadító érzés, hogy vége lett. Inkább csak szenvedtem/szenvedtünk ebben a kapcsolatban. Én többet szerettem volna, ő meg nem tudom már, mit szeretett volna.

Manipulált, elég rendesen. Éreztem, hogy valami nincs rendben, már az elejétől. Csak úgy voltam vele, hogy még is csak most válik, biztosan ez viseli meg. Szép lassan kiderült, hogy nem. Csak a saját céljai és vágyai érdekében használt fel. Bizonyára ez megszokott a párkapcsolatokban, sokszor tapasztaltam én is a szüleim és a barátnőm házasságánál is. Egy jól működő kapcsolat alapja a manipuláció és a tudatosság.  Bár mondjuk azt sem egészen értem, hogy lehet egy párkapcsolathoz tudatosan állni. Kijelentem, hogy a következő pasival, akivel összehoz a Sors, komoly lesz a kapcsolatunk, el fog venni feleségül és ő lesz gyermekeim apja is, slussz-passz. Ennek érdekében mindent be fogok vetni, tökéletes pár leszek. Az érzelmek? Azok mik? Hogy a másik nem ezt szeretné, vagy nem így szeretné? Miért kelljen, hogy érdekeljen? Hisz én fenntartom a látszatot. Lehet így élni? Nekem valahogy nem menne, én érzelmesebb típus vagyok ennél.

Jó-jó, meg voltak a jelek, amiket észre is vettem akkor, de nem tettem semmit sem. Vakká tettem magam, szóval vessek magamra, ne rinyáljak itt feleslegesen.

Mondtak már nekem sok mindent szakításkor, általában azért őszinték voltak velem. De volt egy-kettő, amit nem tudtam hová tenni, ezek voltak a kamu szövegek. Na ez is ilyen volt. Jó velem (hát persze, hogy jó velem, ezért szeretek én is sokat magammal lenni), kedvel (ez a minimum kiscsillag, ha már kiszolgáltam a vágyaid), számítok neki (itt kezdett rezegni a léc, nem hiszem, hogy ugyan azt értettük ez alatt), lehetett volna köztünk több is (hát hogy ne! mondjuk vehettünk volna közösen egy szerelempáfrányt és nagy boldogságban nevelgethettük volna), és nagyon nehezen hozta meg ezt a döntést (1 óra sem telt el azóta, hogy találkoztunk és Te már is dobsz, tényleg nehéz döntés lehetett), de ma ezt látta a legjobb megoldásnak (holnap meg majd folytatni akarod??). Ő még élni akar (mit jelent, hogy valaki élni akar? én most is élek, már mint dobog a szívem, meg minden), most vált el (ez is kinek a hibája, na kinek?), bulizni akar (nos, eddig sem volt ebben visszafogva, de így sem-úgy sem lesz több meghívása), haverokkal lenni (mindnek családja van, kicsi gyerekekkel, ott akar lenni ő is az esti fürdetésnél?), és csajozni akar (na igen, ehhez tényleg sosem járultam hozzá, sajnálom, hogy én már csak ilyen konzervatív vagyok). Én pedig gátló tényező vagyok, így kell iktatni (tudod Te kit iktass ki, mi vagyok én, valami hivatalos levél?).

Lássuk be, nincs itt miről beszélni a továbbiakban, főleg azok után, hogy még bedobta a “nem veled van a baj, hanem velem” szöveget (közöltem is vele, hogy ebben simán egyetértünk, én is így látom a dolgot) és, hogy elismerte, ő tudatosan tett a kapcsolatunk további fejlődése ellen. Egyik ismerősöm gratulált, hogy találkoztam életem első pszihopatájával, mondta, hogy ez kb olyan nevezetes az ember életében, mint a szüzessége elvesztése. Picit aggódom, hogy tévedett és valójában ő az első pszihopatám.