Van egy-két exem, aki kap becenevet. Vagy szakítás után, vagy még a kapcsolat alatt. Persze erről ő nem igazán tud, mert biztosan nem venné jónéven.

Most a “kis pöcsü don juan”-ról lesz szó.

Az elején nem értettem, mire fel van akkora önbizalomhiánya. Nekem úgy tűnt, hogy nem indokolja semmi sem. Az első együtt töltött éjszaka folyamán rájöttem, miért. Még nem találkoztam olyan pasival, aki mindenképpen csak sötétben hajlandó csinálni. Biztos a fénytől még kisebb lesz, vagy ilyesmi, vagy fél a fénytől a micsodája. De igazából a sötét sem tett neki túl jót, nem lett tőle bátrabb vagy keményebb. Sőt volt rá példa az idő múlásával, hogy a tv fénye is megzavarta és lankadt a lelkesedése. Nem volt olyan rossz, de próbáltam közben mást odaképzelni, hátha úgy könnyebb megugrani ezt az akadályt. Hisz nem árt ilyen helyzetben is hozni a formát, én pedig sosem voltam a megjátszós fajta. De azért összehoztam a dolgot, bár sosem küzdöttem annyit érte előtte.

Ha ez lett volna vele az egyetlen említésre méltó gond, akkor még együtt is tudtam volna vele élni. De idővel kiderült, hogy annyira még sem önbizalomhiányos és annyira nem is hűséges. Természetesen lebukott. Egyszer fordult elő velem hasonló, de ott volt annyi a másik félben, hogy a lebukás után nem akart tovább hazudni, bevallotta a dolgot. Nos, itt nem ez volt, az első eszébejutó hülyeséggel állt elő. Miszerint a lány pasija nagyon féltékeny típus és így akarták becsapni. Van az a pillanat, mikor az ember lánya tudja, hogy ez minden irányból büdös. Megkapta a lehetőséget, hogy bizonyítsa igazát, amit úgy sikerült neki, hogy előadta a sértődöttet, amiért megvádoltam őt, alaptalanul és ezért inkább elmegy most haza, mert át kell gondolnia a dolgokat (érted, Neki kell áltgondolnia!) Biztos, ami biztos alapon én is átgondoltam a dolgokat. Nem volt épp a legjobb választás, de megkerestem a szóban forgó leányzót, hogy akkor árulja el nekem, mi az igazság. Nagy meglepetés nem ért, mikor mondta, hogy ők már lassan egy éve együtt vannak és nem érti, honnan veszem, hogy mi a sráccal együtt vagyunk. Innentől a dologon nem volt mit tovább gondolkozni. Megköszöntem a segítséget és elköszöntem. Részemről itt le is lett volna zárva a dolog. Ám a lány részéről nem (őt is kapott becenevet, szőke godzilla lett). Másnap a helye bebiztosítása érdekében egész nap bombázott a hülyeségeivel a sráccal kapcsolatban. Kicsit megsajnáltam szerencsétlent, annyira szerelmes volt a srácba, hogy bármilyen mértékig hajlandó volt magát megalázni. De aztán meguntam a pátyolgatását és a hülyeségeit és rövidre zártam a dolgot egy pofonnal felérő mondtattal. Onnantól többé nem hallottam róla. Aznap úgy éreztem magam, mintha egy szappanoperába csöppentem volna.